Nemzetközi kézilabda blog

2025. április 11. 17:51 - Hitmakers

Most már hivatalos-Tranborg és Ingstad az FTC játékosai a nyártól

Távozik Lekics és Cvijics?

758jz.png

Természetesen mi már néhány héttel ezelőtt is meg írtuk szerződtetésüket,de a Ferencváros hivatalosan csak most jelentette be az érkezőket.

Maszlova bukaresti igazolásának bejelentése után persze már nem sok értelme volt titkolóznia a népligeti csapatnak.

Valószínű,hogy a távozók névsorát is hamarosan bejelentik a klubnál,így Ingstad érkezése után a beálló poszton legalább két játékos távozása biztosra vehető.

Tomori Zsuzsi is valószínűleg elhagyja(abbahagyja) szeretett klubját.

Az újonnan érkező két sztárjátékost Jensen kérésére igazolta le a magyar klub.

Vilde Ingstad: a világ egyik legjobb beállója

A 29 éves norvég klasszis, Vilde Ingstad Oslóban született 1994. december 18-án, és már nyolcévesen megismerkedett a sportággal a Nordstrand IF csapatánál. Fiatal korában gyorsan magára vonta a figyelmet, és karrierje felfelé ívelt: az Oppsal IF-nél töltött időszak után 2016-ban a dán sztárcsapathoz, a Team Esbjerghez igazolt, ahol hét idényt húzott le.

Ezalatt háromszoros dán bajnok lett, bejutott az EHF-kupa döntőjébe, valamint kétszer is részt vett a Bajnokok Ligája négyes döntőjében. A 2022/23-as idény volt pályafutása eddigi legjobbja: 78 gólt szerzett a BL-ben. 2023 nyarán a román CSM Bucurestihez igazolt, ahol BL-elődöntőről álmodtak, de végül nem jött össze a FINAL4. Vilde 59 gólt szerzett ebben a sorozatban, és továbbra is kulcsjátékosa maradt a norvég válogatottnak is, amellyel már szinte mindent megnyert: kétszeres világbajnok, kétszeres Európa-bajnok, valamint olimpiai bajnok is – utóbbi címet a 2024-es párizsi játékokon szerezte meg.

Az olimpia azonban keserédesen zárult számára: bár öt mérkőzésen 13 gólt szerzett, a németek elleni csoportmeccsen súlyos sérülést szenvedett, amelyből azóta is lábadozik.

– Rendkívül ambiciózus és izgalmas projekt épül a Ferencvárosnál – nyilatkozta Ingstad. – A célom, hogy minél hamarabb visszatérjek a pályára, és minden lehetséges trófeáért harcoljunk a csapattal.

Mette Tranborg: dán erőgép a jobbátlövő poszton

A 196 centiméter magas jobbátlövő, Mette Tranborg 1996. január 1-jén született Aarhusban, és eddig mindössze három klubban játszott. Pályafutását a helyi SK Aarhusban kezdte, majd 2017-től három évig az Odense Håndbold játékosa volt. 2020-ban az Esbjerghez szerződött, ahol kétszeres dán bajnok lett, és háromszor bejutott a BL FINAL4-ba.

A dán válogatottban is meghatározó szereplő: a 2021-es világbajnokságon bronzérmes lett, majd a 2022-es és 2024-es Európa-bajnokságokon ezüstérmet, míg a párizsi olimpián bronzérmet szerzett.

– Régóta szerettem volna kipróbálni magam külföldön – mondta Tranborg. – A Fradi arénájában uralkodó hangulat lenyűgöző, mindig is jó érzésem volt a klubbal kapcsolatban, így boldogan csatlakozom a csapathoz. Célom, hogy a bajnokságban és a BL-ben is a csúcsra jussunk.

Jesper Jensen: „Mindketten klasszis játékosok”

A két új igazolásról az FTC leendő vezetőedzője, Jesper Jensen is elismerően nyilatkozott a klubhonlapjának.

– Vilde és Mette is világklasszis játékosok, akik tovább emelik a keretünk színvonalát. Vilde az egyik legjobb beálló a világon, Mette pedig védekezésben kiemelkedő. Hiszem, hogy mindketten gyorsan beilleszkednek majd a csapatba.

Forrás:Ferencváros honlap

 

 

Szólj hozzá!
2025. április 10. 16:11 - Hitmakers

Ónodi-Jánoskúti Máté a francia élvonalba igazol

Újabb fiatal magyar játékos igazol európai topligába!

13633164335369394807.jpg

Fotó:Facebook FTC

Ónodi-Jánoskúti Máté a francia USAM Nimes Gard csapatába igazol

 

2025 nyarától a világ második legerősebb férfi kézilabda-bajnokságában folytatja pályafutását Ónodi-Jánoskúti Máté, az FTC-Green Collect saját nevelésű jobbátlövője. A 22 éves tehetség a francia Starligue jelenlegi hatodik helyezettjéhez, az USAM Nimes Gard csapatához szerződik.

A tízéves kora óta a Fradi kötelékébe tartozó játékos az utánpótlástól a felnőtt NB I-ig, majd a válogatottságig vezető utat járt be zöld-fehérben. Az NB I-ben 134 mérkőzésen 372 gólt szerzett, tagja volt a 2025-ös felnőtt világbajnokságon nyolcadik helyen záró magyar válogatottnak, és 2023 nyarán junior vb-ezüstérmet ünnepelhetett.

„Az álmaimat élem” – búcsú a Népligettől

„Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést” – vallotta be Máté, a Fradi honlapjának, aki 2012-ben lépett be először a Népliget kapuján, és azóta is a Fradi játékosa. – „De úgy érzem, most ez a jó lépés a karrierem szempontjából, és remélem, tudok még feljebb lépni.”

A búcsú nemcsak szakmai, hanem érzelmi is: „Rengeteget köszönhetek a klubnak, a csapattársaknak, a közösségnek – itt váltam felnőtté, nemcsak játékosként, de emberként is.”

Új kihívások Franciaországban

A francia nyelvet már tanulja, és izgatottan készül az új életre. A Starligue-ről úgy nyilatkozott, hogy játékstílusban közelebb áll hozzá, mint a fizikálisan kőkemény Bundesliga, így bízik benne, hogy ott is sikeres lehet.

„A céljaim nem változtak: szeretnék a válogatott közelében maradni, fejlődni, és kilépni a komfortzónámból – ami az elmúlt években a Fradi lett.”

Emlékezetes pillanatok zöld-fehérben

A legkedvesebb fradis emlékei között említette az Európa-liga menetelést, különösen a Flensburg elleni továbbjutást, valamint az első nemzetközi szereplést jelentő negyedik helyezést. Máté abban bízik, hogy a hátralévő mérkőzéseken még újabb felejthetetlen pillanatok várnak rá a zöld-fehér mezben.

„Ha egy-másfél hét múlva kérdeznétek, talán már másik pillanatot neveznék meg legszebb emlékként.”

Újabb Fradi-nevelés európai topklubban

Ónodi-Jánoskúti Máté távozása egy újabb bizonyítéka annak, hogy az FTC utánpótlása magas szintű munkát végez. Imre Bence tavalyi kieli szerződése után most újabb fiatal válogatott játékos teszi próbára magát egy elitbajnokságban.

Máté nemcsak a francia klubnak jelent erősítést, hanem a magyar válogatott szempontjából is kulcsszereplő lehet a jövőben – immár nemzetközi tapasztalatokkal a háta mögött.

Forrás: FTC

 

 

Címkék: hírmix
Szólj hozzá!
2025. április 10. 14:40 - Hitmakers

Dream Teamet épít a CSM București Cristina Neagu visszavonulása után – így fest a csapat Maszlova érkezésével

 

images.jpg

Cristina Neagu nyári visszavonulása után a CSM București nem tétlenkedik: igazi álomcsapatot épít a következő idényre, amellyel nemcsak Romániában, hanem Európában is a csúcsra törhet.

A „tigrisek” jelenleg is kiváló formában játszanak, vezetik a román élvonalat, bejutottak a Román Kupa négyes döntőjébe, és ott vannak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében is, ahol az Esbjerg ellen harcolhatnak a budapesti Final Fourba jutásért.

Látványos átigazolások a legenda pótlására

Cristina Neagu a szezon végén visszavonul, ezzel pedig lezárul egy korszak a női kézilabdában. A sportág történetének egyik legjobb balátlövője a BL történetének legeredményesebb gólszerzőjeként vonul vissza, remélhetőleg egy utolsó budapesti Final Four szerepléssel.

Neagu helyére a francia Metz együtteséből érkezik Anne Mette Hansen, aki a balátlövő poszt egyik klasszisa. Jobbátlövőbe pedig a világ egyik legtehetségesebb játékosa, Valeriia Maszlova csatlakozik a csapathoz. A cél egyértelmű: a következő szezonban is Európa élmezőnyében maradni.

Így nézhet ki az álomkezdő a 2025/2026-os szezonban


Kapus: Gabriela Moreschi
Jobbszélső: Trine Ostergaard
Jobbátlövő: Valeriia Maszlova
Irányító: Elizabeth Omoregie
Balátlövő: Anne Mette Hansen
Balszélső: Emma Friis
Beálló: Crina Pintea

Ez a felállás papíron a kontinens egyik legerősebb csapatát vetíti előre.

A teljes keret 2025/2026-ra

  • Kapusok: Gabriela Moreschi, Daciana Hosu, Evelina Eriksson

  • Jobbszélsők: Trine Ostergaard, Mihaela Mihai

  • Jobbátlövők: Valeriia Maszlova, Kristina Novak

  • Irányítók: Elizabeth Omoregie, Inger Smits, Alina Rotaru

  • Balátlövők: Anne Mette Hansen, Djurdjina Jaukovic

  • Balszélsők: Emma Friis, Alexandra Dindiligan

  • Beállók: Crina Pintea, Andreea Ailincăi, Merel Freriks, Tatjana Brnovic

A cél: végre túljutni a negyeddöntőn

A CSM București számára az idei szezon legfontosabb párharca az Esbjerg elleni BL-negyeddöntő lesz. Az első mérkőzést április 20-án rendezik, míg a visszavágóra 27-én kerül sor. A fővárosi klub 2019 óta mindig elvérzett a negyeddöntőben, így a cél most nem is lehet más, mint megtörni az átkot és bejutni a Final Fourba.

Cristina Neagu számára különösen fontos ez a párharc: ez az utolsó lehetősége, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját CSM-mezben, mivel a szezon végén befejezi aktív pályafutását. A 36 éves klasszis a BL-t 2016-ban már megnyerte, de szeretne egy újabb trófeával búcsúzni.

Rekordköltségvetés, miközben Bukarest leállt

A CSM idei költségvetése közel 13 millió euró – ez minden idők legnagyobb sportköltségvetése, amelyet a fővárosi önkormányzat sportklubja valaha is kapott. A sportklub eredetileg 11,76 millió euróra számíthatott, de egy utólagos módosításnak köszönhetően a végösszeg 12,94 millió euróra nőtt.

Ez az összeg rekordnak számít, még úgy is, hogy Bukarest teljes költségvetését 30%-kal csökkentették az elmúlt két évben. A beruházások gyakorlatilag leálltak a városban, de a luxussportnak számító női kézilabda továbbra is kiemelt támogatást kap.

A fizetések: Neagu kereste a legtöbbet

A Gazeta Sporturilor 2024 nyarán nyilvánosságra hozta a játékosok bérlistáját is:

  • Cristina Neagu: 20 000 euró/hó

  • Grace Zaadi: 16 612 euró

  • Crina Pintea: 13 147 euró

  • Elizabeth Omoregie: 11 850 euró

  • Monika Kobylinska: 10 964 euró

A játékoskeret éves bérköltsége meghaladja a 2,6 millió eurót, függetlenül attól, hogy elérik-e a kitűzött célokat.

Edző a fedélzeten: Helle Thomsen marad

A dán Helle Thomsen marad a csapat vezetőedzője a következő idényre is. Bár nehézkesen indult számára a bukaresti kaland, mára stabilan irányítja az együttest, és minden fronton vezeti a csapatot.Thomsen egyébként a nyártól már dán szövetségi kapitányként edzi tovább a bukaresti sztárokat,igaz már csak egy szezont marad Romániában.

Az idei célok is világosak: megnyerni a román bajnokságot, a kupát és bejutni a budapesti Final Fourba – egy Cristina Neagu-hoz méltó búcsúval.

Címkék: román hírmix
Szólj hozzá!
2025. április 08. 16:29 - Hitmakers

Jesper Jensen : Továbbra is számolok a ferencvárosi munkával

 

bjerreblonz-1-1.png

 

Jesper Jensen biztos a ferencvárosi jövőjében – Maszlova távozik, Tranborg érkezése így már majdnem biztos

A dán női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként utolsó mérkőzéseire készülő Jesper Jensen egyértelművé tette, hogy a nyári szünet után megkezdi munkáját az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatánál. Bár az elmúlt napokban felmerült, hogy felesége súlyos egészségi állapota miatt meghiúsulhat a szerződtetése, a szakember most a Ferencváros hivatalos oldalán is megerősítette elkötelezettségét a magyar klub iránt.

A szövetségi kapitány a napokban egy sajtótájékoztatón elmondta: feleségét, akit egy térdműtétet követően vérrögök sújtottak, több mint egy hónapon át kórházban ápolták. Emiatt Jensen márciusban nem vett részt a dán válogatott három mérkőzésén, minden energiájával a családja mellett állt. Az egészségügyi válság azonban – úgy tűnik – csillapodni kezdett, és a tréner bizakodóan tekint a jövőbe.

„Most már jobban mennek a dolgok. Hosszú küzdelem volt, és hosszú út áll még előttünk, de már látszik a fény az alagút végén. A feleségem kemény és kitartó, vigyázunk egymásra, amennyire csak tudunk” – mondta Jensen. Hozzátette: „Ha nem érzi jól magát, akkor nem megyek Magyarországra. Elvégre vannak fontosabb dolgok is a sportnál és a munkánál.”

A Ferencváros vezetősége már tájékoztatást kapott a helyzetről, de Jensen az FTC hivatalos oldalán hangsúlyozta: „Sajnálom, hogy a napokban félreértelmezték a meglehetősen hosszú sajtótájékoztató végén elhangzott szavaimat. Nehéz időszakon vagyunk túl, de szerencsére napról napra javul a feleségem állapota. Az elhatározásom nem változott: a Ferencváros edzője szeretnék lenni 2025 nyarától.”

A tréner a válogatottal két németek elleni tesztmérkőzéssel búcsúzik, mielőtt új korszakot kezd Budapesten. A klubnál azonban addig sem áll meg az élet: kedd délelőtt hivatalossá vált, hogy az orosz átlövő, Valerija Maszlova az idény végén távozik a zöld-fehérektől.

A 24 éves játékos 2024 nyarán csatlakozott a Fradihoz, és 20 bajnoki meccsen 78, míg a Bajnokok Ligájában 13 találkozón 22 gólt szerzett. A posztján ugyanakkor többnyire Klujber Katrin mögött kapott lehetőséget, így jelezte a vezetőség felé: szeretné felbontani szerződését. A klub elfogadta kérését, és Maszlova a román CSM Bucuresti játékosa lesz 2027-ig, amit már új klubja is megerősített.

A Ferencváros egyébként továbbra is a bajnoki címért küzd, és a Bajnokok Ligája negyeddöntőjére készül, így Maszlova még kulcsszereplő lehet a szezon hajrájában. A Magyar Kupát már megnyerte a csapattal.

A zöld-fehérek vezetősége vélhetően már dolgozik a pótlásán: a dán sajtó szerint Mette Tranborg, az Esbjerg jobbátlövője lehet Maszlova utódja, aki jól ismeri Jesper Jensent, hiszen hosszú éveken át dolgoztak együtt a válogatottnál. A 29 éves Tranborg olimpiai és világbajnoki bronzérmes, és korábban is szóba került a Ferencvárosnál.

Bár Jesper Jensen érkezése egy ideig bizonytalannak tűnt, mostanra egyértelmű: a Ferencváros projektje zavartalanul folytatódhat a nyártól, és új lendületet kaphat a nemzetközi és hazai porondon egyaránt.

Címkék:
FTC, női kézilabda, Jesper Jensen, FTC kézilabda, FTC-Rail Cargo Hungaria, női kézilabda NB I, Valerija Maszlova, CSM Bucuresti, kézilabda

 

 

Címkék: hírmix
Szólj hozzá!
2025. április 07. 11:44 - Hitmakers

A női K&H Liga 20. fordulója

489112563_1168706908600608_2660130437016667517_n.jpg

foto:Győri Audi Eto Kc Facebook

Győri gála Esztergomban, szoros Fradi-siker és meglepetés MTK-részről – teljes fordulókép a női NB I-ből
Szerző: Kézi-Világ
2025.04.07. 

A Győri Audi ETO KC 45–24-es győzelmével könnyed játékkal múlta felül az Esztergomot a női kézilabda NB I 20. fordulójában. A forduló során a Ferencváros öt góllal nyert a Vasas otthonában, míg az MTK meglepetésre simán verte a Szombathelyt.

A győriek esélyesként utaztak Esztergomba, és már az első félidő végére egyértelművé tették fölényüket, 22–13-ra vezetve. A második játékrészben tovább nőtt a különbség, így végül 21 gólos sikerrel zártak. Kari Brattset nyolc, Bruna de Paula hét találattal jeleskedett, míg a kapuban Hatadou Sako 48 százalékos védési mutatóval parádézott.Az Esztergom játéka  harmadik helyezettként nagy csalódást okozott ,elgondolkodtató,hogy a bajnoki bronzéremre esélyes csapat 21 góllal kapjon ki a bajnok esélyestől.

A mérkőzést követően Elek Gábor, az Esztergom vezetőedzője nem kertelt: „A végére teljesen össze is tojtuk magunkat. Ez így nem fér bele, még ha a Győrtől ki is lehet kapni.” Maximálisan egyetértünk.

A Ferencváros a Vasas ellen vívott nehéz meccset, végül 37–32-re győzött. A Fradi ezzel továbbra is őrzi veretlenségét, Márton Gréta hibátlanul zárt – nyolc lövés, nyolc gól. Szöllősi-Zácsik Szandra hétszer, a hazaiaknál Farkas Johanna kilencszer volt eredményes. Allan Heine edző elégedetlen volt csapata hozzáállássával, míg Konkoly Csaba büszke volt csapata lelki tartására a korábbi győri vereség után.

A Debrecen is hozta a kötelezőt: hazai pályán 34–28-ra legyőzte az Alba Fehérvárt. Jovovics tíz gólig jutott, míg a második félidőben a hajdúságiak látványos ritmusváltása eldöntötte a meccset.

Izgalmasan alakult a békéscsabai találkozó is, ahol a hazaiak 16–14-es félidei vezetés után végül 29–25-re kikaptak a Váctól. Csíkos Lilla 11 gólt szerzett, míg Bukovszky Anna kapus több kulcsfontosságú ziccert hárított. Herbert Gábor vezetőedző szerint ismét saját magukat verték meg.

Az MTK meglepetésszerű, de teljesen megérdemelt 34–25-ös győzelmet aratott a Szombathely ellen. Marinovic 49 százalékos védési mutatója, illetve Dávid-Azari Fruzsina hét gólja vezette győzelemre a fővárosi kékeket, akik ezzel versenyben maradtak a kiesés elkerüléséért.

Kisvárdán szintén magabiztos hazai siker született, a hazaiak 31–22-re múlták felül a Moyra-Budaörsöt. Kalaus Lilla kilenc, Szabó Lili öt gólt lőtt, míg Leskóczi Boglárka remek teljesítménye a kapuban is döntő tényező volt.

A pénteki játéknap egyik legizgalmasabb mérkőzését Dunaújvárosban rendezték, ahol a vendég Mosonmagyaróvár 31–29-es győzelmet aratott. A vendégek taktikusan kezdtek, de a második félidő elején Dunaújváros 4–0-s rohammal visszajött a meccsbe és vezetett is. A hajrá viszont a vendégeké volt: Pipy Wolfs hét góllal zárt, ezzel holtversenyben a legeredményesebb játékos lett Agócs Alexandrával.

NŐI KÉZILABDA NB I – 20. FORDULÓ EREDMÉNYEI:

  • MOL Esztergom–Győri Audi ETO KC 24–45 (13–22)

  • Vasas SC–FTC-Rail Cargo Hungaria 32–37 (15–18)

  • DVSC Schaeffler–Alba Fehérvár KC 34–28 (14–16)

  • Tappe-Békéscsabai Előre NKSE–Váci NKSE 25–29 (16–14)

  • MTK Budapest–Szombathelyi KKA 34–25 (17–12)

  • Kisvárda Master Good SE–Moyra-Budaörs 31–22 (17–14)

  • Dunaújvárosi Kohász–Mosonmagyaróvár 29–31 (13–17)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:

  1. FTC – 43 pont

  2. Győr – 42 pont

  3. Esztergom – 32 pont

  4. Debrecen – 30 pont

  5. Vác – 22 pont

  6. Mosonmagyaróvár – 20 pont

  7. Szombathely – 19 pont

  8. Kisvárda – 17 pont

  9. Fehérvár – 13 pont

  10. Budaörs – 12 pont

  11. Vasas – 11 pont

  12. Dunaújváros – 11 pont

  13. Békéscsaba – 8 pont

  14. MTK – 8 pont

A bajnokság kiélezett a kiesés és a dobogó szempontjából is – az utolsó fordulók izgalmas végjátékot ígérnek.

Címkék: nb1 k&hliga
Szólj hozzá!
2025. április 07. 11:05 - Hitmakers

A Ludwigsburg nyerte a női Bundesliga alapszakaszát

 489434308_1200116358788512_3292582743960318536_n.jpg

Történelmi nézettségi rekord, izgalmas hajrá: Lezárult az alapszakasz a női kézilabda Bundesligában – indulhatnak a rájátszások

2025. április 7. –  Kézi-Világ

A női kézilabda Bundesliga 2024/25-ös szezonjának alapszakasza befejeződött, és nemcsak pályán nyújtott teljesítmények, hanem a lelátók telítettsége miatt is emlékezetes marad. Az alapszakasz 132 mérkőzését összesen 165.761 néző tekintette meg – ez új rekord a liga történetében, megelőzve a tavalyi idényt, amelyhez még 182 mérkőzés kellett a hasonló nézőszámhoz.

Az egy mérkőzésre jutó átlagos nézőszám 1.256 fő, ami szintén történelmi csúcsot jelent. A listát a FRISCH AUF Göppingen (2.321 fő) és a VfL Oldenburg (2.179 fő) vezeti, mindketten túllépték a 2.000-es határt – tavaly egyetlen csapat sem tudta ezt megugrani. Összesen nyolc klub haladta meg az 1.000 nézőt mérkőzésenként, kétszer annyi, mint az előző idényben. Az újonc Ludwigsburg és a Zwickau nézőszámait sikeres csarnokváltás is segítette – mindketten megduplázták látogatottságukat.

Alapszakasz

 

 A HB Ludwigsburg megnyerte az alapszakaszt és hazai veretlenséggel, valamint 42:2-es pontaránnyal zárta az idényt. A zárófordulóban a Neckarsulm elleni rangadót 36:31-re nyerték meg, Karolina Kudłacz-Gloc és Antje Döll vezérletével. Az összecsapást 1.721 néző tekintette meg az MHP Arénában.

A második helyen a Borussia Dortmund végzett, bár az utolsó fordulóban 27:27-es döntetlennel zárták az alapszakaszt az Oldenburg ellen. A vendégek nagyot hajráztak, de Kelly Vollebregt két másodperccel a vége előtt egyenlíteni tudott. A mérkőzésen Sarah Wachter és Madita Kohorst is remekelt a kapuban.

A harmadik helyet drámai hajrával az HSG Blomberg-Lippe csípte meg, miután idegenben 29:25-re győztek a feljutó Göppingen otthonában. A meccs hőse a dán válogatott Ida Hoberg volt, aki tíz góllal búcsúzott a csapattól. Blomberg így a jobb gólkülönbségének és a közvetlen összevetésnek köszönhetően előzte meg a Thüringer HC-t.

A rájátszás negyeddöntőinek párosítása a következőképp alakul:

  • HB Ludwigsburg (1) vs. FRISCH AUF Göppingen (8)

  • Borussia Dortmund (2) vs. TuS Metzingen (7)

  • HSG Blomberg-Lippe (3) vs. VfL Oldenburg (6)

  • Thüringer HC (4) vs. HSG Bensheim/Auerbach (5)

A párharcokat Best-of-3 rendszerben játsszák. A magasabb helyezést elérő csapaté a pályaelőny: ők rendezik az első és – ha szükséges – a harmadik meccset.

A Play-Down szakaszban a bennmaradásért küzdenek a 9–12. helyezettek:

  • Sport-Union Neckarsulm (9) vs. TSV Bayer 04 Leverkusen (12)

  • Buxtehuder SV (10) vs. BSV Sachsen Zwickau (11)

Itt szintén Best-of-3 rendszer érvényes, a győztesek bennmaradnak, a vesztesek pedig egymás ellen küzdenek a kiesés elkerüléséért.

A Leverkusen – Buxtehude mérkőzésen már érződött a nyomás: a vendégek 30:19-re győztek a kiesés elől menekülő Werkselfen ellen. Michael Biegler csapata így zárt sereghajtóként, és a Neckarsulm ellen próbálhatja kiharcolni a bennmaradást.

A nemzetközi szereplést tekintve a Ludwigsburg és a Dortmund már biztosan indulhat az EHF Europa Liga következő szezonjában – Ludwigsburg a kupagyőzelemmel, Dortmund pedig alapszakaszbeli helyezésének köszönhetően. Amennyiben bármelyikük a bajnoki címet is elhódítja, az EHF Bajnokok Ligájában indulhat.

A rájátszás első mérkőzéseire április 14. és 20. között kerül sor. A pontos időpontokat a napokban hirdetik ki.

Az idény tehát izgalmasan alakul – nemcsak a pályán, hanem a lelátókon is új korszak kezdődhet a női kézilabdában Németországban. A rájátszás már a küszöbön, a tét óriási: bajnoki cím, nemzetközi szereplés, bennmaradás – minden eldőlhet a következő hetekben.

A Bundesliga magyar légiósai felemásan szerepeltek az alapszakaszban,a Ludwigsburgban Faluvégi Dorottya biztos pont a szélen,bár mintha idén kevesebb játékpercet kapna,de azt igyekezett jól kihasználni.

Kajdon Blanka a Zwickau fiatal irábyítója nagyszerű idényt produkál a kiesés ellen harcoló kelet-német csapatban.Kajdon az alapszakasz 5.legtöbb gólt szerző játékosa volt,106 góllal.A Zwickaau többi magyarja is jól teljesített,a kapus Győri Barbara a 3.legtöbb védést mutatta be a Bundesliga 22 fordulója alatt,igazán remek teljesítmény az MTK egykori kapusától.Szabó Laura is megbízhatóan teljesített beállóban 78 gólt szerezve,egyedül Lakatos Ritáról nem tudjuk mi van vele,ugyanis nagyon keveset játszott a szezon eddigi meccsein,reméljük a hátralévő meccseken láthatjuk majd játszani.A Thüringer magyarjai is jó szezonon vannak túl,csapatuk az Európa Ligában bejutott a Final 4-ba és a bajnokságban is a legjobb négyben végzett.Kuczora Csenge kezd egyre jobban beépülni a csapat játékába,voltak jó meccsei,de még szoknia kell a Bundesliga ritmusát,  Szabó Anna a szélen megbízhatóan játszik hétről-hétre,55 góljával az 57. helyen végzett a góllövőlistán,olyan játékosokat megelőzve mint Julia Behnke,Jenny Carlsson és a cseh szélső Malá.

 Összegzésképpen tehát a magyar játékosok jól teljesítenek az egyre jobban izmosodó Bundesligában.

Kiváncsian várjuk a rájátszásban ,hogyan teljesítenek majd játékosaink és csapataink.

 

Címkék: bundesliga
Szólj hozzá!
2025. április 07. 06:54 - Hitmakers

Sokk a Bundesliga - pályán

Súlyos sérülés árnyékolta be a forduló vasárnapi mérkőzéseit

489034045_1200997312028697_577653233703026882_n.jpgfoto:HC Erlangen Facebook

Bundesliga 25. forduló


Kézi-Világ – 2025.04.06.

Drámai pillanatok a Daikin Kézilabda-Bundesliga hétvégi fordulójában. A bajnoki hajrában minden pontnak óriási jelentősége van, mégis volt valami, ami minden eredményt háttérbe szorított: egy sokkoló sérülés Hannoverben.

⚡ Kihagyott esélyek, meglepetések

A listavezető Füchse Berlin meglepő döntetlennel (31:31) távozott az utolsó előtti helyen álló HC Erlangen otthonából, míg a harmadik MT Melsungen szenvedős győzelmet aratott a kiesőjelölt SG BBM Bietigheim ellen (32:28).

A TSV Hannover-Burgdorf viszont nem tudott élni az eséllyel, hogy élre álljon. Saját közönsége előtt szenvedett fájó, 30:36-os vereséget a hónapok óta idegenbeli győzelem nélkül álló Frisch Auf Göppingen ellen. Pedig a ZAG Arena hetedszer is teltházzal (9900 néző) várta a csapatot…

💥 Sokk Hannoverben: Hallbäck brutális sérülése

A 40. percben megfagyott a levegő: Göppingen irányítója, a svéd Ludvig Hallbäck egy lövés után rosszul ért talajt – bal alkarja szinte azonnal abnormális szögbe állt. Az orvosi stáb pillanatok alatt a pályára sietett. A könyök látványosan kiugrott, a játékos üvöltve kért segítséget. A nézők némán figyelték a megrázó jelenetet.

A pályán azonnal helyreigazították a ficamot, majd kórházba szállították a svéd légióst további vizsgálatokra. A klub egyelőre nem közölt pontos diagnózist. Mielőbbi felépülést kívánunk!

🚨 Sérüléshullám: Hannover tartalékosan

A hazaiaknál több kulcsember sem állt rendelkezésre. Justus Fischer (22) hátproblémákkal bajlódik, míg Vlad Kulesh és Jonathan Edvardsson hosszabb távra estek ki. A meccs előtt Heidmar Felixson, a csapat másodedzője csak ennyit mondott: „Akkor most másoknak kell előrelépniük.”

Ez azonban nem sikerült. Göppingen irányítója, David Schmidt hamar vezetést szerzett csapatának, és a vendégek a Hallbäck-incidens után is higgadtak tudtak maradni. Hannover szinte összeomlott, és végül simán kikapott – ráadásul teljesen megérdemelten.

🧠 Flensburg: döntetlen dráma és hosszabbítás

A SG Flensburg-Handewitt újabb fájó pontvesztést könyvelhetett el. A vendég ThSV Eisenach elleni 39:39-es döntetlen után a csapatnál a Simon Pytlick szerződéshosszabbítása (2030-ig) jelentette az egyetlen örömforrást. Pedig a mérkőzés hajrájában még három góllal is vezettek, de Eisenach nagyot hajrázott – az utolsó másodpercben Peter Walz szedte össze a kipattanót és kiegyenlített. A nézők 6.300-an voltak a GP Joule Arenában.

🎯 Szoros keleti rangadó: Magdeburg túléli Leipziget

A SC Magdeburg 31:30-as győzelmet aratott a SC DHfK Leipzig otthonában. A hazaiak fantasztikusan kezdtek, Luca Witzke tíz góllal zárt, mégis a végén elúszott a pont. A 35. percben kiállították a kapitány Simon Ernstet, ezt követően Magdeburg fokozatosan átvette az irányítást. A végén Musche hetesei hozták a győzelmet, bár a Leipzig az utolsó támadásból egyenlíthetett volna – de nem sikerült.

🧱 Eredmények – 25. forduló vasárnapi mérkőzései

output_1.png2602ee61-8dd2-4026-ae1e-384de7d558b8.jpeg

Szólj hozzá!
2025. április 06. 18:13 - Hitmakers

Megsérült Sandra Toft,kihagyja a dán válogatott felkészülési mérkőzéseit

Címkék: dánia dán hírmix
Szólj hozzá!
2025. április 06. 17:45 - Hitmakers

Hibátlanul nyerte meg az Odense a dán női bajnokság alapszakaszát

imgc8337_dxo-1125x650.png

🎯  Odensei öröm,Århusi bánat

2025. április 5. – Dánia, Kvindeligaen

Véget ért a dán női kézilabda-bajnokság (Kvindeligaen) 2024/25-ös alapszakasza, és az utolsó forduló minden izgalmat és drámát elhozott, amit a sportág rajongói csak kívánhattak. Az alsóházban hatalmas volt a tét: három csapat – EH Aalborg, Skanderborg és Århus  is – egyaránt veszélyben volt, és csak kettő menekülhetett meg. Végül az Århus csapata búcsúzott az élvonaltól.

⚠️ A kiesés margójára: centiken múlott

A forduló előtt az Århus  2 pontos előnnyel rendelkezett, ám a sors iróniája, hogy épp ez a minimális előny nem bizonyult elégségesnek. Az Odense elleni idegenbeli mérkőzésen a papírforma érvényesült – 34–31-re nyert a verhetetlen bajnokesélyes. Eközben riválisaik, az Aalborg és a Skanderborg  is győzni tudtak, így hármas holtverseny alakult ki a tabella alján, 12 ponttal. Az egymás elleni eredmények alapján pedig az Århus végzett a legrosszabbul, így jövőre a másodosztályban szerepelnek majd.

🟠 Az Odense történelmet írt

Az Odense pazar teljesítménnyel : 26 mérkőzés, 26 győzelem – nyerte meg  az alapszakaszt! Ezzel a klub csupán negyedik a Kvindeligaen történetében, amelyik maximális pontszámmal végzett az élen . Tavaly a Team Esbjerg vitte véghez ugyanezt (akkor még 24 meccses szezonban), most pedig Odense írt újabb fejezetet a dán kézilabdatörténelemben.

🥈 Az Esbjerg és Ikast csatája döntetlennel végződött

A második hely sorsát is egy rangadó döntötte el: az Esbjerg a címvédő Ikast otthonába látogatott, ahol 28–28-as döntetlent játszottak egy fordulatos mérkőzésen. A végeredmény az Esbjerg számára második helyet és két bónuszpontot hozott a rájátszásra, míg az Ikast és az NFH 1–1 ponttal kezdik meg a végső küzdelmeket.


🏁 Az Alapszakasz – 26. fordulójának eredményei:

Odense Håndbold 34–31 Århus Håndbold Kvinder
Skanderborg Håndbold 36–27 Bjerringbro
Copenhagen 38–30 Ringkøbing
EH Aalborg 32–30 Sønderjyske
Ikast Håndbold 28–28 Team Esbjerg
NFH 37–31 Silkeborg-Voel
Viborg 33–28 Horsens


📊 Az alapszakasz végeredménye:

 f0c25f74-2ad0-4d60-93f8-1fccf3d79d85.jpeg

A rájátszás és az alsóházi küzdelmek április 17-én indulnak. 
088fa122-cb26-4647-a8e4-2ec7337b4a07.jpeg

399a0597-3d3d-415e-9bd7-c5027901928e.jpeg

Forrás: eredmenyek.com

Szólj hozzá!
Nemzetközi kézilabda blog
süti beállítások módosítása